Nyúl Kornél

szoktál még álmodni velem? kérdezte E tekintete.

igen, gondolta, kornél, és már álmomban sem mertem odamenni hozzád.

Mióta megismertelek, mondta Kornél E-nek, farok nőtt a péniszem helyén.

ha lennének még rendes cigányok, kornél ezt húzatná:

Hosszú útról visszatérni nem lehet.
A szerelmet eltitkolni nem lehet.
Mer’ a szerelem szélesebb a  a tenger vizénél,
Árvább vagyok a lehulló levélnél.

És akkor zokogna, és O-ra gondolna, meg E-re, meg a nőkre, és úgy gondolná, hogy árván az az út sem lesz már olyan hosszú

vérzik még a szíved? kérdezte E lopva, miközben más kezét fogta.
már más harapja ajkamat, más fogától serken a vér, már nem vérzik, csak üszkösödik a seb, amit ejtettél.

kiültünk a világ végére, együtt lóbáltuk a lábunkat, emlékszel?, kérdezte kornél. a szerelem olyan volt, mint egy dió, amit nekünk kell megóvni a varjaktól.

miért pont a varjaktól? – kérdez vissza.

mert ez jutott eszembe a varjakról az ablak előtt. itt ülnek a fán, és épp egy madárfészket szednek széjjel.

akkor a világ mégiscsak inkább egy madárfészek. – mondja, s meredten bámulja a fekete felhőt. félek tőlük.  a varjaktól. és egy nagyot tapsol, hogy elrepüljenek.

várj, nem is úgy volt, most már emlékszem. te álltál a világ végén, kezedben a dióval. vagy a fészekkel – veti közbe. vagy a fészekkel. – helyesel kornél . ott álltál, és ugyanígy elhessegettél.  tőlem is féltél? mint a varjaktól?

ja, nem. – vonja meg a vállát. egyszerűen csak nem szerettelek.