Nyúl Kornél

átnézek feletted, a reggelt várom.
egykori ártatlanságod mint várrom.
                  ormán epedő kebled mit ér?
már ismerős ez a csatatér.
már egyre rövidebb az ostrom.
                  s hosszabb a közelítő tél.
tüzet gyújtanék, de nem lobban.
a szikra, mint régen, nem pattan,
                  letészem nyugodjék.
felkelek, főzök egy kávét.
megjósolom a jövőt a zaccban.
                  szalad, bár állni látszék.

az IRÓ egyik verse

hidd el fiam, mondta az Író kornélnak, nem azt nehéz elfogadni, hogy te sem leszel már fiatalabb, hanem azt, ha látod, hogy öregebb vagy a nálad idősebbeknél.,

no igen, válaszolta kornél, de tőlük legalább lehet extrákat kérni

a boldogság olyan mint egy kurva, mondta az IRÓ kornélnak.  közben olyan, mintha tiéd lenne, de  a végén fizetni kell érte.

ha a nap egyszer csak rád ragyogna, tudnád hogyan kell hangsúlyozni ezt a mondatot, mondta kornél a lánynak