A szomszéd szoba ágyán takaróm alatt
úgy lapultam a fal tövéhez,
mint egy darab csönd; fehér párnatoll
ért számhoz, nyers volt és éles.
Holtan lestem anyám, miért vérez,
s a dühöngő apaember
árnyát, mely újra ütött a tört,
gyenge testre konokon.
lehettél
volna
felettem
álló
lámpa
sötétben
világító
égi
test
méreteid
épp megfeleltek
kérdéseimre
a választ
megadtad
adósságod
leróttad
neved egy
szalvétára
fröccsent
szerelmünk
gyümölcse
tiltott
a szürkület feljebb kúszik a falon.
a kabátok begombolva járnak.
szemem sötét kapualj.
előtte járnak az árnyak.
távolban fény világít.
hosszú lábak taposnak rajtam.
mindenki továbbmegy.
egyedül maradtam.
a történet, Az ÍRÓ, versek 
0 átnézek feletted, a reggelt várom.
egykori ártatlanságod mint várrom.
ormán epedő kebled mit ér?
már ismerős ez a csatatér.
már egyre rövidebb az ostrom.
s hosszabb a közelítő tél.
tüzet gyújtanék, de nem lobban.
a szikra, mint régen, nem pattan,
letészem nyugodjék.
felkelek, főzök egy kávét.
megjósolom a jövőt a zaccban.
szalad, bár állni látszék.
az IRÓ egyik verse
hajnal van, hasadj!
nyugodt idő a
nyugtalanságra.
kivetett ágyát
megvetette nekünk
mások édes álma.
hajnal van, hasadj!
magvamváló barackod
húsára vágyom.
föléd hajolva
édes levedben
oldódik magányom.
hajnal van, hasadj!
kávét főzök
neked, utánad.
reggel van,
morzsáim szedegetem
neked, utánad.