Nyúl Kornél

szép élni kék és zöld között,
a szívem virágba öltözött,
gyönyörű ez a tarka mező –
mondta; lába alatt a felező–
vonal fehéren izzott,
s az aszfaltból párák
húztak csíkot.
amott
egy eldobott
fagylalt hagyott
egyre terjedő nyomot.
édeskés bűze vonzotta a legyeket.
kedveskéim, vegyetek, vegyetek! –
suttogta valahonnan a rekkenő lég,
erre sodorva egy kofa énekét.
a forróság mint penge, a szívembe döfött,
még láttam, ahogy eltűnik a Sarokház mögött.
eltűnt,miközben gúnyosan kacagott.
láttam a boldogságot, nem hagyott nyomot.