Nyúl Kornél

néha máshol eszel,
és akkor úgy teszel
mintha nagy szakértő lennél,
minden másnap szarvasgombát ennél.

és mondod: micsoda évjárat,
illatok, ízek, savak tanninok!
csak észre ne vegyék, hogy
kispolgár vagyok!

régen én is szerettem az ételt, az italt, a bort és a nőket, mondta isten. a bor nem ital? kérdezte kornél, majd rögtön rá is jött, nem a lényegre tapintott rá.

langyos, aprószemű
nyári lány volt.
de semmi több.
egyszer elkapott.

egy nőnek nem szükséges, hogy önálló véleménye legyen, mondta kornél a nőnek,  elég, ha határozottan válaszol, ha kérdezem.
mit gondol erről? tette hozzá.

szép élni kék és zöld között,
a szívem virágba öltözött,
gyönyörű ez a tarka mező –
mondta; lába alatt a felező–
vonal fehéren izzott,
s az aszfaltból párák
húztak csíkot.
amott
egy eldobott
fagylalt hagyott
egyre terjedő nyomot.
édeskés bűze vonzotta a legyeket.
kedveskéim, vegyetek, vegyetek! –
suttogta valahonnan a rekkenő lég,
erre sodorva egy kofa énekét.
a forróság mint penge, a szívembe döfött,
még láttam, ahogy eltűnik a Sarokház mögött.
eltűnt,miközben gúnyosan kacagott.
láttam a boldogságot, nem hagyott nyomot.